' Lehet,hogy később kiábrándulunk, és rájövünk, hogy mégsem ő az igazi - de amíg szeretünk, addig a pár napig vagy hónapig, bizonyosak vagyunk benne, hogy "Ő az!" A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja föl mindannyiunk lelke mélyéről: Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét! ' :)
' Nem akarom, hogy tudd milyen érzés ennyire szeretni valakit, mert őrülten fáj. Neked fogalmad sem volt arról, hogy én mit érzek, de ha volt is, valószínűleg azt hitted elmúlik. Hát nem múlt el. Miután elmentél, sokáig azt hittem belehalok, hogy nem lehetsz mellettem. Aztán teltek a hetek, a hónapok, az évek és elfogadtam. Felnőttem. Már nem az a 14 éves kislány vagyok, aki annyira ragaszkodott a szerelmedhez és aki azt hitte nem tud nélküled élni. Mert tud. Sok-sok idő telt el, és még mindig Te vagy az első gondolatom reggelente, esténként pedig az utolsó. Nincs olyan óra, hogy ne gondoljam át, mit kellett volna máshogy csinálnom, nincs olyan perc, hogy ne juss eszembe valamiről. Az életem része vagy, mint ahogyan az életem része az is, hogy ennyire hiányzol. A mai napig beleborzongok, ha az első csókunkra gondolok, még mindig érzem az illatodat és hallom a hangodat, ahogy azt mondod "szeretlek". Én is szeretlek. Örökké.. ' :((((((
' Meg voltam róla győződve, hogy csak vele lehetek boldog, de nem azért, mert jobban szerettem, mint bármi mást ezen a földön. Hanem mert azt gondoltam, hogy csak ő ért meg, ő ismeri a szokásaimat, a mániáimat, a világnézetemet. Hálás voltam azért, amit értem tett, és úgy éreztem, hogy neki is hálásnak kéne lennie azért, amit én tettem érte. Megszoktam, hogy az ő szemével nézzem a világot.. '
' Igen, lány vagyok. Tolom az ajtót, amikor egyértelműen rá van írva, hogy 'húzni'. Hangosabban röhögök, mikor megpróbálom megmagyarázni, miért is nevetek. Besétálok egy szobába, és elfelejtem, miért is vagyok ott. Matek órán az ujjaimmal számolok. Néha hazudok, hogy elrejtsem a fájdalmat. Többet sírok, mint gondolnád. Kötődök azokhoz az emberekhez, akik kicsit is törődnek velem. A törött köröm ugyanolyan fájdalmas, mint a törött szív. Én igenis büszke vagyok arra, hogy lány vagyok..' :)))
' .. és mit értem el eddig? Álmodoztam, ringatóztam az élvezetben, ahelyett, hogy megnyertem volna, hogy harcoltam volna érte, hogy örökre magamhoz vonzottam volna! Minden eszembe jutott, amit valaha az igaz szerelemről mondott, száz finom, figyelmeztető szó, száz csendes csábítás, ígéret talán. S én kezdtem velük valamit? Semmit! Semmit! '
' Soha nem leszel számomra Csupán Csak Egy Ember. Mindig is leszel valami,valami fontos,akit sohasem fogok elfelejteni .. Emlékezni fogok rád, mindig, ígérem neked. Legszívesebben átölelnélek és sohasem engednélek el,de már nem tehetem. Mert nem vagy az enyém. Ezt választottam,remélem jobb lesz neked. Az első szerelem mindig nyomot hagy a szívekben,mondják ..Én már tudom,hogy valóban így van. Meg még azt is mondják,hogy az első szerelemtől való elválás nehéz .. nem .. épp ez a nehéz,hogy sohasem válsz meg tőle..a szíved mindig felé húz, de nem szabad már úgy gondolni rá.. '
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)